megkésve ugyan…


E héten elkezdi a Nap útját a Bika csillagkép szarvai között, felfelé a Tejútra. A Bika az anyagi létezés stációja, amikor is az Anyag megszentelődik a Szellem által. Ebben a szent stációban értjük meg, hogy a minket körülvevő anyagi világ nem pusztán atomok összessége. A Forrásból fakadó csodálatos dallam minden atomot átjár és élettel lehel teli, így varázsolja az egyszerű tárgyakat is a létezés kifejezésének eszközévé.
Ezen az úton, ahogy haladunk, arra érdemes összpontosítani, hogy felemeljük a Földi létezést a csillagfény létbe. Tehát nem elrugaszkodunk a földről, nem elhagyjuk az anyaföld biztonságát, a gyökereket, a fizikai létet: hanem átminősítjük azt. Nagyon nagy a különbség.
A mai „spirituális” világ egyik kulcs-problémája az, hogy az a képzet él, hogy a „szép és jó” spirituális tanokat nem lehet átültetni abba a világba, ahol a számlák és kötelességek, törvények és főnökök, munkahelyek és teendők léteznek. Ez a feladata MOST az embernek, hogy a hétköznapi életet a fénybe emelje – mint ahogyan a Nap jár a Bika szarvai között felfelé a Tejútra!
Nem létezik olyan, hogy fizikai lét és lelki élet. EGY élet van csak, amelyet bármilyen darabokra szét lehet szabdalni, de akkor rengeteg sebből fog vérezni, mint ahogyan vérzik most is. Itt az idő az Egybe emelkedésnek, hogy a törvények és az egység eggyé váljanak.
Ha a munkahelyeden nem végzel olyan munkát, amely emel és másokat emel, ha tudod, hogy „butaságokat” kell csinálnod, mert a főnököd azt mondja, vagy egyszerűen egy olyan világot szolgálsz, amiből egyébként már rég kiléptél volna, akkor valójában hazudsz magadnak, a saját tükrödbe nézel, és megerőszakolod saját magad. Ha az életkörülményeid nem találod igaznak, de ha spirituális helyeken és társaságokban jól érzed magad, majd „visszamész” a szürke „valóságba”, akkor tudhatod, hogy éppen valami hatalmas hazugságban veszel részt!
Mert EGY világ van, nem lehet olyan, hogy bizonyos helyek és cselekedetek „jók” és bizonyos cselekedetek, történések meg „rosszak”. Ez egy szétszabdalt egység nézőpontja.
A világ és az élet, a Földön és mindenütt MINDEN SZINTEN lehet beteljesítő. Ezt csak elhitették Veled, hogy nem, hogy Téged érni fognak olyan dolgok, amikről nem tehetsz, és el kell szenvedned.
Tudom, hogy most egy részed nagyon tiltakozik ez ellen, és a józan eszed kiabál és ezer és ezer érvet sorol fel ezt megcáfolandó. Én mégis azt mondom a lelkem legmélyéről előtörő teljes Hittel, hogy pedig „De”. Ez a világ, itt a Földön lehet minden szinten teljesen beteljesítő. Nem jó vagy rossz. Hanem beteljesítő.
Amikor minden Rólad szól, mindenhol és mindenkivel egymást erősíted. Amikor nincsenek gondok – csak lehetőségek önmagad megtapasztalására. S most, ezekben a napokban minden erről fog szólni körülöttünk: Felvisszük a Földet a Tejútra, ott egyesítjük! A Bika szarvai fölött az Auriga csillagkép Tejútkapuja vár Téged, ha szeretnél rajta belépni. Az Egységbe. Itt a Földön.
S aki nem hiszi, járjon utána!

E héten szerdán, azaz június elsején Újhold ismét arra hívja fel a figyelmünket, hogy eljött az ideje a szelektálásnak, a tisztító kúrák elkezdésének, és a megújulásnak. Ám mindezek mellett még egy nagyon fontos üzenet sugárzik ide a Szűz csillagkép méhéből, a Szaturnusz bolygóval karöltve (Szaturnusz trigon a Nap-Hold kapcsolathoz).

Szaturnusz a fókusz és az összpontosítás égiteste is egyben, amely azt tanítja, hogy szépen lassan lépésről lépésre vegyük észre önmagunkban azokat a részeket, amelyeknek eljött az ideje, hogy eltűnjenek életünkből. A ragaszkodás ellentéte is egyben, s minél jobban ragaszkodunk valamihez, ami már régen nem minket szolgál, akkor annál jobban érezzük annak szorító erejét.
S most ez az anyaság-szülőség illetve a gyermekekkel kapcsolatos. Minden szülőnek és gyermeknek szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy azok a „problémák”, amelyek az elmúlt pár héten jelentkeztek a “családdal” kapcsolatban, mind HATALMAS tanító jelleggel bírnak. A gyermekek csak azt tükrözik vissza, amit tőlünk tanultak-láttak. Ők azonnal felhívják a figyelmet azokra a pontokra, ahol nem vagyunk teljesen időtállóak. Így bárminemű „nehézség” van jelen most életben nem csak a gyermekinkkel, hanem a szülőkkel, akkor tudnunk kell, hogy ezek a „nehézségek” hatalmas beavató erővel bírnak számunkra!
Tehát nem csak a gyermekekhez, hanem a szülőkhöz kapcsolódó viszonyban is a feloldás ideje érkezik el akkor, ha képesek vagyunk meglátni, hogy valójában milyen lépés az, amelyet nekünk kell meglépni. Nem a gyermeket kell nevelni, nem a szülőt kell hibáztatni a minket ét sérelmekért… Mindegy, kinek van igaza.A lényeg, hogy meglássuk azt a lépést, amit ez a helyzet tanít, amit meg tudunk lépni.
Ez utóbbi mondat nem csak felétlenül bármilyen szülő-gyermek viszonyra értendő, hanem magának ennek a hétnek ez az üzenete:
Meglássuk azt, hogy az élethelyzet, amiben MOST vagyunk, mit tanít és milyen egyetlen pici apró lépést kell megtennünk a Mostban.Mert valójában mindannyian a gyermeki lét felé tartunk, ahogy öregszünk. Ahol gyermekien élünk a Földön, összeköttetésben éggel és földdel. Tudatosan.

 

köszönet a forrásnak: csillagmag.hu

About The Author
-