Bizonyára észleltétek, hogy jó ideje nem frissült a tudatbazis.hu oldal. Ennek számos oka volt, magán és szakmai egyaránt. Ami leginkább kihatással volt a szünetelésre, az az útkeresés volt. Sokáig azt éreztem, a tudatbazis.hu betöltötte azt a feladatot, amire létrehoztuk.

Sikerült összehozni egy több, mint 8000 fős virtuális közösséget. Sikerült sok-sok olyan információt közreadni, melyek talán többeknek segítettek így vagy úgy életükben. Viszont jó ideje azt éreztem, hogy ez kevés. Számos nagyon jó blog van, ami hasonló tematikájú mint a mienk, így úgy éreztem, hogy a hiánypótló szerep betöltése már nem a mi feladatunk. Ellenben amit hiányoltam, hogy ezek az oldalak (a mienkkel együtt) csak az elméletet erősítik, a gyakorlatot egyáltalán nem. Ezért  úgy döntöttünk, hogy a tettek mezejére lépünk: a tudatbazis.hu életében új korszak kezdődik: Egység néven (www.egyseg.org).

Az egyseg.org egy olyan honlap, melynek elsődleges koncepciója, hogy összekapcsolja a tenni akaró vidéki és városi lakosokat, a külföldön élő magyarokat, kétkezi munkást és értelmiségit, hogy együtt létrehozhassuk azt a világot, amiben valójában élni szeretnénk. Úgy érezzük elérkezett az idő – mert már nagyon sokan vagyunk -, hogy letegyük az egyén felelős viselkedésére épülő tudatos társadalom alapköveit, melyre a legmegfelelőbb technológiai környezet az internet.

Az egyseg.org egyrészt egy társadalmi témájú magazin, melyben a világ történéseire reagál, de nem a mainstream módon. Másrészt egy olyan közösségi felület, ahol konkrét közösségi projektekben vehetünk részt, dolgozhatunk, mindehhez nyújt az oldal technológiai és kapcsolati segítséget.

Kezdeményezésünket folyamatosan fejlesztjük. Legfőbb célunk vele a spirituális tanítások emberközelivé tétele, amely mentén megszülethet az új, felelős és tudatos társadalom. Egy olyan társadalom, amit szívesen hagyunk gyermekeinkre.

Mi lesz még az egyseg.org oldalon? 

Rövidesen elkészül egy projekt- és kapcsolatkezelő rendszer. Hogy akár egy Körös-menti gazda termékei is minden további nélkül landolhassanak a városi emberek kamrapolcain, vagy épp jól fizető külföldi biokereskedések kínálatában. Ehhez szükség van egy olyan alkalmazásra, melynek segítségével a projekteken együttműködők akadálytalanul szinkronizálhatják a szükséges tennivalóikat (együtt dolgozhatnak).

Készítünk továbbá egy webshopot, mindezen termékek és szolgáltatások értékesítére.

Valamint fejlesztünk egy részletesen kidolgozott szavazási, véleményösszesítő rendszer, amelyben értékelni lehet a közösségi projekteket, és az azokban együttműködőket. Mert a társadalmi átalakulások megindulásának feltétele az egyén bekapcsolódása a napi döntéshozásba. Minden olyan ügyben, mely őt és közösségét érinti. És még sok más egyéb ötletünk is van, de mindenki ötletét kérjük. Mindez pedig számítógépre, tabletre és telefonra optimalizálva lesz kezelhető.

Várjuk közösségünkbe mindazokat, akik elkötelezettek egy tudatos társadalom megteremtése iránt.

A tudatbazis.hu továbbra is működni fog, csak ritkábban fogunk tartalmakat közzétenni, főleg olyanokat, melyek nem illenek az egyseg.org-hoz, de hozzánk annál inkább. Viszont a facebook.com/tudatbazis.hu oldalon azonban továbbra is aktívan posztoljuk az eddig megszokott témákban a cikkeket, természetesen számos egyseg.org-os információval egyetemben, ezutóbbi információk megtalálhatók lesznek a facebook.com/egyseg.org oldalon is.

About The Author
-