Rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem, ellentmondok saját magamnak. :) Ilyen sem volt még. Talán abból a szempontból mégis tanulságos egy ilyen nyílt vallomás, hogy megfelelő szemlélettel és nyitottsággal igenis lehetséges megváltozni akár néhány hét alatt is. Lehet, hogy ezt hívják kvantumugrásnak, amiről korábban végig azt hittem, hogy ilyen nincs. A saját tapasztalatom most már az, hogy – amennyiben ezt tényleg az – van ilyen. Az előző bejegyzésem logikailag szerintem elég ügyesen felépített mondanivalóját, miszerint az “eladás” művészetén múlik minden, ezennel megcáfolom. Nem a folyamatot fogom megcáfolni – hiszen a kereskedelem-központú világunk tényleg mindent ezen keresztül igyekszik megvizsgálni -, hanem a mögötte rejlő tényleges igazságot.

De hiszen az igazság nézőpont kérdése… Mondja “régi önmagam” az “új önmagamnak”. :) Hát, lehet, hogy mégsem az.

Az igazság, kedves barátaim, VAN. Éles késként hatolt a szívembe és fiziológiailag is megéreztem az erejét annak, amikor rájöttem, hogy igenis létezik objektív igazság. A világról alkotott nézőpontjaink és a tapasztalatainkból származó személyes igazságnak vélt valóságainkkal tehát nem összekeverhető ez a mindenek felett álló törvény, amely a szellemi világ, az abszolútum törvénye. Elmondom részletesen, hogy mire gondolok, bár bevallom nektek, ez az eddigi legnagyobb kihívásom, mert sokkal könnyebb volt eddig úgy élni az életemet, hogy minden relatív.

A mondás persze igaz, mert tényleg minden viszonyítás kérdése. A bennem történt változás azonban az, hogy bár valóban minden “relatív”, a viszonyítási pont nem változik. Erről szól ez a bejegyzés.

tovább a teljes cikkre

About The Author
-