Petra Neumayer – Természetes antibiotikumok

A növényvilág gyengéd gyógyító ereje


Előszó

“Az antibiotikumok az egész világon a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak. Ugyanúgy, ahogy a rák kezelésében a kemoterápiának, a reuma enyhítésében a fájdalomcsillapítók alkalmazásának, vagy éppen a különböző védőoltások használatának – az antibiotikumok alkalmazásának is vannak pár­tolói és ellenzői. Vannak, akik joggal hangsúlyoz­zák e gyógyszercsoport jótékony hatását a koráb­ban halált okozó súlyos fertőzések leküzdésében, amelyek a penicillin felfedezésének és továbbfej­lesztésének köszönhetően ma már messze nem olyan félelmetesek. Még olyan betegségekről is, mint a gyomorfekély, a gyomorrák egyes fajtái, vagy a szívkoszorúér-megbetegedések, kiderült, hogy részben baktériumok okozzák, és esetleg antibioti­kum-terápiával gyógyíthatók.

Mindezek ellenére még a gyógyszeres terápiát támogató orvosok és tudósok körében is egyre töb­ben figyelmeztetnek arra, hogy az antibiotikumok túlságosan széleskörű alkalmazása halálos veszélyt jelenthet az emberiségre nézve, mivel a legveszé­lyesebb kórokozók egyre nagyobb számban válnak ellenállóvá a gyógyszeripar termékeivel szemben. Sok, korábban viszonylag ártalmatlan szerekkel is kezelhető fertőzést ma már csak a számtalan mel­lékhatással rendelkező „nagyágyúkkal” lehet féken tartani. A kórházakban pedig fenyegető mértékben nő a rezisztens baktériumok száma.Természetes antibiotikumok

Mindazonáltal lehetőség van arra, hogy (az élet­ veszélyes állapotokat leszámítva) a fent említett gyógyszerekről, az antibiotikumokról lemondjunk, és helyette természetes anyagokkal és módszerek­kel kezeljük a fertőzéseket és előzzük meg kialaku­lásukat.

E könyv megírásával az a célom, hogy bemutas­sam mindazoknak, akik tudatosan is tenni szeret­nének valamit az egészségük érdekében, hogy mi­lyen természetes, antibiotikus hatással rendelkező anyagok segítségével lehet elkerülni a vegyi úton előállított gyógyszerek túlzott használatát.

Mindez természetesen nem arra szolgál, hogy átvegye az orvosok és egészségügyi szakemberek szerepét, de segíthet a természetes terápiákban rejlő lehetőségek és előnyök megismerésében. Meg fog lepődni, kedves olvasó, mennyi különböző gyógy­növényt kínál számunkra a természet kertje, ame­lyek az antibiotikumokhoz hasonlóan a baktériu­mok szaporodását gátolják, vagy éppenséggel bak­tériumölő hatással rendelkeznek….”

 Ha szeretnél további részleteket is megtudni a természetes antibiotikumról, kattints az alábbi gombra:

[button link=”http://archivum.tudatbazis.hu/wp-content/uploads/2013/02/Petra-Neumayer-Természetes-antibiotikumok.pdf” target=”_blank” variation=”green” size=”large”]TERMÉSZETES ANTIBIOTIKUMOK[/button]

About The Author
-