Szerettem volna írni egy szép, összeszedett írást arról, hogyan kúrálhatjuk magunkat megfázás idején gyógynövényekkel, de nem sikerült. Jobb híján fogadjátok tőlem ezt a gezemicét.

Nagyon sok népi gyógymód, természetes mód van arra, hogy a megfázást megelőzzük, vagy ha mégis kialakult, kezeljük. Mindenkinek a fejében dereng valami a hagymateáról, fokhagymáról, de csak akkor hatásosak, ha arra használjuk, amire való. Sokszor hallom, hogy “meg vagyok fázva, iszom a hagymateát, bűn rossz, oszt nem is gyógyulok tőle. ” A gyógynövények nem csodaszerek, akkor és arra kell használni, amire való. Az tény, hogy a természetes gyógymódok szelídebbek, ne várjunk ugrásszerű javulást, mint egy gyógyszertől. Ugyanolyan hatékonyak, de lassabban, szinte észrevétlenül gyógyulunk meg. Csak azt érezzük, hogy “jé, már jobban is vagyok”, míg egy gyógyszernél 20-30 perc után már érzünk valamit. Persze ennek megvan az ára…

Azt is észrevettem, hogy jobb ezeket a természetes gyógymódokat kombinálni, egy-egy problémára legalább 3 gyógymódot vessünk be egyszerre. Pl. orrdugulásra jó az inhalálás, bors szagolgatás, hagymatea, fokhagyma, sós vizes öblögetés…stb. Ezek közül nem elég egyet kiválasztani, legalább 3-at kell bevetni.

Mint mindenben, itt is a legfontosabb a megelőzés, azaz az immunrendszer erősítése. Írok a millió természetes lehetőség közül néhányat,de írjatok még, sosem elég. Sose lehet elégszer elmondani, hogy a patikában kapható multivitaminokban a vitaminok felszívódási aránya nagyon rossz, egy orvos barátunktól tudjuk, hogy kb.20% a jobbaknál.

Vas, és a vas felszívódását segítő C vitamin: cékla-alma saláta, ha nincs vagy nagyon nem szereti valaki, akkor Béres csepp+ C vitamin is megteszi.Mindenféle lila zöldség, gyümölcs+alma, savanyú káposzta.

Mezei zsúrló tea: a benne lévő kovasav immunerősítő

D vitamin: legyünk sokat napon, minél nagyobb bőrfelületet érjen a nap. Ezen kívül együnk sok sárga dolgot, pl tojás sárgája, sütőtök, és nagyon jó D vitamin forrás a máj és a vaj (nem margarin!, amit Mama csak szamárzsírnak hív, és nem hajlandó enni…) de csak akkor, ha napon, legelőn legelésző állattól származik!

Cink: immunerősítő, nem sokat beszélnek róla. Nagyon sok cink van a körömvirágban, ezt is érdemes C vitaminnal kombinálni. Pl. csipkebogyó, alma. De ha nincs kéznél semmi, megteszi a C vitamin csepp is a teába.

És ott van még a fokhagyma, méz, propolisz, savanyú káposzta, alma,csipkebogyó…csak hogy a legnépszerűbbeket említsem. A fokhagymát ne hámozzuk meg teljesen, mert a héja alatt sok a természetes antibiotikum. Csak a külső, vastagabb héját húzzuk le, a vékony, rózsaszínes maradjon!

Ha mégis sikerült megfáznunk, akkor már az első jeleknél cselekedjünk. Figyeljük a gyerekeket is, ha kicsit köhög, tüsszög, gyerünk a friss levegőre, és adjuk a C vitamint, mézet. Ezzel sokszor meg is úsztuk, másnapra semmi bajunk. Vagy nagyon enyhe lefolyású betegség lesz.

Az első 2-3 nap tüsszögünk, és vizes orrfolyásunk van. Ilyenkor jó a C vitamin, inhalálás, ha van hőemelkedésünk, örüljünk, ne csillapítsuk. Kb. 72 óra kell a szervezetnek, mire beindul a védekezés, és felveszi a harcot a betegséggel. Ez gyerekeknél is igaz, tehát ha csak nincs nagy baj, ne szaladjunk orvoshoz 1-2 nap után, mert a rendelőben több mindent összeszedhetünk a legyengült szervezetünkkel, és jó esély van rá, hogy kapunk egy erős antibiotikumot. Adjuk meg magunknak a 72 órát! A szülők hajlamosak pénteken elmenni a gyerekorvoshoz, “hogy hétvégére nehogy gyógyszer nélkül maradjunk”. Ha csak nincs nagy baj, inkább ne menjünk.

Kb. a 3. nap hirtelen eláll az orrfolyás. Ne örüljünk. Ennyivel nem úsztuk meg. Általában ilyenkor besűrűsödik a váladék, és nehezen jön ki. Ilyenkor jó az acetilcisztein, gyógyszer formában az ACC por. Természetes acetilcisztein, magyarul takonylazító :) van a hagymalevélben és a karamellben. A gyerekek örülni fognak, ha muszáj lesz meginni napi fél liter tejkaramellt :) Ez fellazítja a váladékot, és könnyebben kifolyik.

Köhögés: van ugye a száraz köhögés és a hurutos. A hurutosnak rosszabb a hangja, de örüljünk, mert azt jelenti, hogy felszakadt a sok váladék. Ilyenkor szokták felírni a köptetőket. Természetes köptető a kakukkfű, izsóp, és minden összehúzó hatású gyógynövény. Diófalevél, menta, zsálya, málnalevél, szederlevél, kinek mi van kéznél. Este 6 után ne igyunk köptető teát, és gyerekeknek se adjunk,mert nagyon megkeserítheti az alvást. Ha sokat köhögünk, az jó,mert felszakad a váladék, a szervezetünk ezzel löki ki magából. De van, hogy annyira sokat köhögünk, hogy már attól fáj mindenünk. Akkor segít a kalcium és a magnézium, főleg este, hogy tudjunk aludni. Sok kalcium van a tejtermékekben, de a szezámmagban is. Megfázás idején inkább savanyított tejtermékeket együnk, a nyers tej nagyon nyálkásít, még több takony lesz…

Izületi fájdalmakra, összetörtség érzetre nagyon jó a bodzatea és a fűzfakéreg tea. A fűzfakéregben acetilszalicilsav van, alias Aspirin. Ezért gyerekeknek ne adjuk, és ha gyomorproblémáink vannak (fekély, sok sav) mi se igyuk.

A kamillatea nem csodaszer, bár valamiért ezt isszák a legtöbben megfázáskor. Gyulladáscsökkentő, azért akkor igyuk, ha van mit “csökkenteni” pl. torokgyulladás. Nem lehet elégszer mondani, hogy mindig azt a gyógynövényt kell választani, amire szükségünk van.

Megfázás, és úgy általában betegség idején jobb, ha könnyű ételeket fogyasztunk, hogy a szervezet ne az emésztéssel foglalkozzon, hanem a gyógyulással. Nekem az erőleves válik be, főzök egy nagy fazékkal és egész nap rájárok. Mindenkinek más, van, aki tejbegrízt eszik egész nap.

Szokás a beteg gyermeknek kompótot, madártejet, banánt, narancsot adni. Nagyjából ezt a négyet ne adjuk. A kompótban miután becukroztuk, beszalicileztük, kidunsztoltuk, vajmi kevés vitamin marad, bár a kellemes íze miatt egy kis endorfint szabadít fel, az igaz, hogy segíti a gyógyulást. De akkor már inkább egy könnyű piskóta:) A madártej megfázáskor a tej miatt nem olyan jó, a déligyümölcsökről meg tudjátok mi a véleményem.

Ha a beteg gyermek nem akar enni, nem olyan nagy baj. 1 nap elmegy evés nélkül, második naptól kell már kicsit erőltetni, de ne durván. Inni viszont muszáj. Ha nem akar inni, próbáljunk sütni pogácsát. Jó móka a kis betegnek, és a sós pogácsára inni fog,mint egy kacsa. Az étvágyát pedig visszahozza  rozmaring. Tea, illóolaj, vagy tepsis krumpli, csipetnyi rozmaringgal. A sülő rozmaringos krumpli illatára mindenki ott fog toporogni az asztalnál, hogy mikor lesz már kész???

No,ez az én salátám, írjatok Ti is, jó ötletből sosem elég.

forrás: http://blog.erdely.ma/ottholtanya/

About The Author
-