Mára virradóra elvékonyodott a fátyol látható és lehetséges között. Át lehetett látni rajta. Nekem is sokmindent látni hagytak.
Nemsokára eljön az Új Kenyér ünnepe. Közben sokan azt sem tudják, milyen az igazi kenyér. Azt mindenki ismeri, hogy milyen az új. Kóstolni még nem kóstolta, de tudni véli, hogy milyen. Hiszen egy ideje minden évben van egy nap, amikor beleharsogják a világba, hogy itt az új kenyér. Idén is eljön ez a nap. Ez után szoktak sokan hátradőlve nekilátni az ősznek és télnek annak tudatában, hogy él a nemzet, olajozottan működik az ország, minden rendben van. Rendben, de milyenben?
Idén csalódottabbak lesznek az emberek a szokásosnál. Elnézik a tűzijátékot, a parádékat, wurstlikat, igyekeznek jelen lenni a rendezvényeken, és közben belül, mélyen, ám egyre hangosabban motoszkál bennük valami. Annak tudása, hogy ez az egész másképp van a valóságban. Mert akik az ünnepségeket megszervezték, a vezetők, akik beszédeket mondanak mostanra már ismertek lettek. Unottak. Untak. Tudjuk sokukról, hogy megalkuvóak, tudjuk, hogy rosszat tesznek vagy ha jót, akkor azt is rosszul. Valahogy rosszul. Mélyen legbelül érezzük a hibát döntéseikben, ha azonos táborban vagyunk is velük. Mert hittünk bennük évekig. Vártuk tőlük, amit megígértek, évekig. De a cirkusznak és a kenyérnek – még ha “új” is – nincs köze a krisztusi úthoz. Mert a valóságban az “ünnep” után épp úgy összekerülünk a kis értőkkel, mint ma vagy tegnap. Mint mindig. És ilyen helyzetekben nincs más, aki segíthet, csak mi magunk – letisztulva. Mindig az számít, hogy ki mennyire önmaga – végső soron ettől függ az ország sorsa is.
Azok, akik felfigyelnek erre a kis motoszkálásra, és van bennük kellő erő ahhoz, hogy hallgassanak is rá, együtt olyan országot fognak teremteni, amelyben a döntéshozók és tehetősek jelen lesznek egész nyáron a munka dandárjában. Szeres településeket építünk, korszakalkotó technológiákkal, és benépesítjük őket életre való emberekkel, családokkal. Ők lesznek a méltó gazdái annak a földnek, amik megművelésével termővé tesszük a Kárpát Hazát. Embert faragunk a gyermekeinkből és a fiataljainkból, hogy ezt rájuk bízhassuk örökül. Általánossá tesszük az őszintéseget, és jellemet adunk az embereknek. Segítünk letisztulni annak, aki szeretné testét, lelkét és szellemét egyaránt megtisztítani a rárakódott fölöslegtől. Erőt adunk annak a kultúrának, ami valóban mindenkié, és kéznél van. Megtanuljuk használni a pénzt, és kifejezni gondolatainkat, érzéseinket úgy, hogy mindenki értse, még egy bank vagy hivatal is. Együtt megtartjuk helyünket és ellátjuk feladatainkat Európában úgy, ahogy kell.
A jövőben minden rajtunk múlik. Ahogy eddig is rajtunk múlt, csak eztán már egyre kevésbé lesz mentségünk rá, ha valami nem sikerül. Mostanáig rá tudtuk/mertük/lehetett fogni kudarcainkat kormányra/pártra/egyházra/
A teremtő társadalom várja őket.
forrás: teremto.tarsadalom@gmail.com