Nyugat Európában és az amerikai kontinensen évtizedes hagyományai vannak a közösségi kerteknek, Budapesten viszont még nem honosodott meg ez a fajta civil önszerveződés. A KÉK programja ezen változtat a közösségi kertkoncepció fővárosi megvalósításával. Az első fázisban (2011-2012) kitűzött célunk egy minden szempontból mintaértékű kert megtervezése és létrehozása, a kertalapítás jogi és gyakorlati hátterének feltérképezése, illetve mintajellegük széles körű kommunikációja. A honlap ebben nyújt eligazítást. Az első közösségi kert Egy magánfelajánlásnak köszönhetően a belvárosban, a Nyugati pályaudvar szomszédságában, egy 5.500 m2-es területen, 2011 nyarán a KÉK égisze alatt elindulhat a kertépítés folyamata.

Az első budapesti kert (Fügés Kert) megvalósításával egyben Közép-Európa legnagyobb közösségi kertje nyílhat meg, amely a város egyik különleges színfoltja, valódi mintaprojekt lesz, egyben példa arra, hogy hogyan lehet egy ideiglenesen hasznosítatlan területet társadalmi szempontból hasznossá, közösségivé, virágzóvá tenni.

A program célcsoportja

  • Városlakók, környékbeliek, aktív fiatalok, egyének vagy civil csoportosulások
  • Zöld szemléletű szervezetek és szimpatizánsaik
  • Saját kerttel nem rendelkező családok
  • Iskolai és óvodás csoportok (oktatási, nevelési szerepvállalás)
  • Művészeti, design, kertépítő, tájépítész, tervező, kulturális munkás, stb. területen tanuló egyetemisták, főiskolások
  • Nyugdíjasok

A program időbeni terjedelme

A projekt tágan értelmezett időbeni terjedelme az első fázissal, vagyis az első kertek kialakításával párhuzamosan számítható és várhatóan hosszú távú folyamatot indít el. A tengerentúli vagy akár londoni, berlini, stb. példákból kiindulva bízunk abban, hogy a mintakert létrehozása széles körű társadalmi megmozdulást vált ki, amely révén több közösség is követi majd a példánkat és létrehozzák a saját kertjeiket. A működő példák azt bizonyítják, hogy a kiépítéstől kezdve a rendszer és a kertek önműködővé tehetők, vagyis a kezdeményezés akár évtizedekre is előre tekinthet.

A program aktualitása, innovatív jellege

A közösségi kertek meghonosításának ötlete már önmagában is innovatív kezdeményezés, hiszen a belváros közepén, a gyakorlatba ültetve ad könnyedén követhető példát a környezettudatos és fenntartható életmódra, és hívja fel a figyelmet az erre vonatkozó szemléletváltás szükségességére. A program egyedisége és aktualitása ezen túl leginkább abban áll, hogy már önmagában is új megközelítést kínál a városi térhasználatra, a közösségi terek átértelmezésére, a fenntartható nevelés megnyilvánulási formáira és a know-how gyakorlatba ültetésére.

A program gyakorlati megoldásaiban is innovatív: azon vagyunk, hogy a kert minden lehetséges részletét fenntartható módon, innovatív megoldások segítségével alakítsuk ki, pl. a szerszámtárolót újrahasznosított konténerből alakítjuk ki, takarékos öntözőrendszert építünk ki, lesz esővízgyűjtés, komposztálás és vegyszermentes növényvédelem, mint ahogy kísérleti parcellák is helyet kapnak majd. A téralakításban szintén ehhez igazodunk: a térbútorokat és a kertben helyet kapó installációkat fiatal művészek és kreatív gondolkodók alakítják majd ki lehetőleg környezetkímélő vagy újrahasznosított anyagokból, sőt ahol lehetséges, a kertet szolgáló funkciók beépítésével.

forrás: http://kek.org.hu/kozossegikertek/
About The Author
-