Semsei Angelikáékkal a Művészetek Völgyében, Taliándörögdön ismerkedtünk meg. Részt vettünk az óráikon, jártunk a jurtájukban és beszélgettünk sokat. Úgy éreztük, hogy egy kicsit jobban be kell mutatnunk őt és a LEMangURIÁt Nektek.

Mi is az a LEMangURIA?

Önismeret, életöröm, testtudatosság, leküzdhetetlennek tűnő feladatok megoldása, fizikai, szellemi fejlődés, tudatos életvezetés és harmónia. Eleink tudása a bennünket körülvevő Élő Világ működéséről fennmaradt meséinkben, táncainkban, zeneszeretetünkben, lelkünkben. Szent ritmusok, áramló energiák, mozdulatok mágikus ereje, a zene gyógyító hangja segít bennünket megérteni ezen hagyaték erejét és célját.

A LEMangURIA szabad mozdulataink világa, melynek inspirációja a lélek. Tanító segítségével megtapasztaljuk önmagunk és világunk működését. A zene, mozgás, ritmus felszabadító örömén keresztül eljutunk a testtudatosság, és szellemi tudatosság magasabb szintjeire, ahol megismerhetjük életcélunkat, problémáinkra a megoldásokat. Megtanulunk ébernek lenni a Most-ban, hogy jó és pontos döntéseket tudjunk hozni életünkben.

Mozgásunk és táncunk a mindenséggel való kapcsolatunkat fejezi ki. Ez valamikor természetes állapota volt az embernek. A mai elkülönült, kiégett világban újra kell tanulnunk emlékezni! Az emberek többsége sajnos féli és szégyelli szabad mozdulatokkal átadni magát a ritmus gyógyító és tanító áramlásának. Ez is mutatja a természetestől való elszakadás állapotát. Az embernek meg kell értenie, hogy önmaga természetét csak a természet szabad, áramló, különböző ritmusoktól átitatott, törvényekkel szabályzott rendszerén keresztül értheti meg. Ha megismeri e törvényeket, szabad lehet! Megélheti a fizikai, lelki, és szellemi szabadság egészséget, harmóniát és a jó lét boldogságát adó állapotát. A tudatosságra nevelés a jellem nevelése. Jellemünk mutatja forrását szellemiségünknek. E forrás tisztítása létkérdés az emberiség számára. E forrást mindig, minden időben valaki meg akarta szerezni, birtokolni akarta, pedig uralkodója senki más nem lehet mint Te magad! Ez a forrás a Lelked!

Az egyik legősibb élő kapcsolat létesítése, lelkünk vágyaival, tudatosságunkkal, testünk irányításával, fókusszal, ritmussal, az univerzum áramlásával, a mozdulatok egyetemes nyelve, a tánc.

A LEMangURIA Szabad mozgás, Lélektánc foglalkozásokon aktív mozgásmeditációs feladatokon keresztül létrehozunk egy interaktív kapcsolatot, melynek múltbéli események oldása, jelen életünk látása, s jövőnk alakítása a célunk.

Igyekszünk minden fizikai és lélekmunkát szellemi szinten megérteni visszacsatolással, megbeszéléssel, így fejlesztve tudatosságunkat. Megszabadulunk sémáinktól, beidegződésektől, generációs programoktól, melyek terhesek, és a változást, mely maga az élet, akadályozzák. Mind e közben nem vagyunk egyedül, mert a kapcsolat nem csak önmagunkkal épül ki, hanem környezetünkkel és embertársainkkal is. Találkozások jönnek létre a térben. Részünkké válik a nyitottság, vidámság és bizalom. Képessé válunk az életben megélni a lehetőségeket, kreativitást és a boldogságot.

“Több mint tíz éve tartunk foglalkozásokat, önismereti tanfolyamokat, előadásokat és táborokat a LEMangURIA Szabad mozgás tanítói rendszere alapján. Célunk, hogy az emberek tudatos életvezetése kialakuljon, mely lehetővé teszi, hogy életükben már nem csak a fájdalmas megtapasztalásokból tudjanak tanulni, hanem a felismerések és megértések útján, s ez által harmonikusabb, boldogabb életet tudunk élni.

Több féle tánc és mozgásművészeti tanításban mélyedtem  el, de azt amit kerestem, ahol a tudatosság, lélek, szellemi és test munka egysége szerves része a tanításnak nem találtam. Ez után kezdtem el egy önálló, ugyanakkor az élet minden területéhez illeszkedő, magyar kulturális és hagyományőrző alapokra épülő, mozgás és táncművészettel kapcsolódó, testtudatosságot és önismeretet fejlesztő tanítási rendszer kidolgozását, mely korhatártól és mozgásképességtől független és mindenképpen öngyógyító hatással van az emberre.  Ma már országszerte vannak tanítók így egyre többen tapasztalhatják meg a LEMangURIA áramló felszabadító világát.”

 

forrás: Semsei Angelika – LEMangURIA tanoda alapítója / lemanguria.hu

About The Author
-