Megvizsgálta Darwin a bolygó összes kontinensét? Lement a tengerek legmélyére, és feltárta ott a Föld rétegeit? Nem. Tehát tökéletlen a tudása.
Az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg először Michael A. Cremo és Richard L. Thompson Forbidden Archeology (Tiltott régészet) című műve, és tudományos körökben nagy feltűnést keltett. A könyv az evolúció jelenlegi elméletének ellentmondó leletek sokaságát ismerteti, amelyeket a tudomány évtizedeken át figyelmen kívül hagyott, mivel ellentmondanak az ember származásáról szóló evolucionista elméleteknek. A Tiltott régészet rövidített formája Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv, amely magyarul is több kiadást megért. Ennek előszavából közlünk részleteket.
1979-ben egy észak-afrikai lelőhelyen, a tanzániai Laetolinál, vulkánikus hamuüledékben 3,6 millió éves lábnyomokat fedeztek fel a kutatók. Mary Leakey és mások azt mondták, hogy a lábnyomok ugyanolyanok, mint a modern emberé. E tudósok számára ez csupán azt jelentette, hogy az emberi elődöknek 3,6 millió évvel ezelőtt figyelemreméltóan modern lábuk volt. Más tudósok, például R. H. Tuttle, a Chicagói Egyetem fizikai antropológusa szerint viszont az ismert Australopithecus-félék 3,6 millió éves lábcsont-kövületei azt mutatják, hogy félreérthetetlenül felismerhetően majomszerű lábuk volt; ezért nem lehet együvé sorolni őket a Laetolinál talált lábnyomokkal. A Natural History című folyóirat 1990 márciusi számában megjelent cikkében Tuttle elismerte, hogy „egyfajta rejtéllyel állunk szemben”. Ezért úgy tűnik, számításba vehetjük azt a lehetőséget – amit sem Tuttle, sem Leakey nem említett meg –, hogy anatómiailag fejlett emberi testtel rendelkező élőlények, amelyek az anatómiailag fejlett, modern emberi lábhoz illenek, már 3,6 millió évvel ezelőtt is éltek Észak-Afrikában, s majomemberszerű teremtményekkel éltek egy időben. Bármilyen érdekes is ez a régészeti lehetőség, az emberi evolúció jelenlegi elméletei elutasítják ezt a feltételezést.
1984 és 1992 között azonban Richard Thompson és jómagam, kutató munkatársunk, Stephen Bernath segítségével, hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot gyűjtöttünk össze, ami megkérdőjelezi az emberi evolúció jelenlegi elméleteit. E bizonyítékok közül néhány – mint a laetoli lábnyomok is – egészen újak, legtöbbjüket viszont a XIX. században és a XX. század elején jelentették a tudósok.
Néhányan talán, anélkül, hogy akár csak megnéznék e régebbi leletanyagot, azt feltételezik majd, hogy valami nincs rendben velük – hogy a tudósoknak annak idején jó okuk volt arra, hogy félretegyék őket. Richard és én alaposan megvizsgáltuk ezt a lehetőséget is, ám arra a megállapításra jutottunk, hogy minőségüket tekintve e vitatott bizonyítékok nem jobbak vagy rosszabbak azoknál a feltételezetten vitathatatlan bizonyítékoknál, amelyekre általában az emberi evolúcióról szóló jelenlegi nézetek érdekében hivatkoznak.
Az emberi faj rejtélyes eredete első részében közelebbről megvizsgáljuk a vitatott – az emberi evolúcióval kapcsolatos jelenlegi elméleteknek ellentmondó – bizonyítékok hatalmas tömegét. Részletesen beszámolunk arról, hogyan tussolták el, tették félre és felejtették el szisztematikusan az ilyen bizonyítékokat, annak ellenére, hogy azok minőségileg (és mennyiségileg) egyenlő értékűek voltak azokkal a bizonyítékokkal, amelyek az emberi eredettel foglalkozó elfogadott nézeteket támogatják. Amikor egy bizonyíték elnyomásáról beszélünk, nem arra utalunk, hogy tudományos összeesküvők ördögi cselszövést szőnek, hogy becsapják a nyilvánosságot, hanem a tudásszűrés folytonosan működő társadalmi folyamatára gondolunk, amely egészen ártalmatlannak tűnik, de szerteágazó, kumulatív hatása van. A bizonyítékok bizonyos kategóriái egyszerűen eltűnnek szem elől – véleményünk szerint igazságtalanul.
Az adatok elhallgatásának ez a gyakorlata hosszú ideje folyik. 1880-ban J. D. Whitney, Kalifornia állami geológusa hosszú jelentést adott közre kaliforniai aranybányákban talált, fejlett kőeszközökről. Az eszközöket, amelyek között lándzsahegyek, kőmozsarak és őrlők voltak, a bányaaknák mélyén találták vastag és érintetlen lávarétegek alatt, olyan formációkban, amelyek kora 9 milliótól 55 millió évig terjedt. W. H. Holmes, a Smithsoni Intézet tagja, a kaliforniai leletek egyik leghangosabb kritikusa így írt: „Ha Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, valószínűleg meggondolta volna, hogy nyilvánosságra hozza a következtetéseit [azt, hogy Észak-Amerikában nagyon ősi időktől fogva léteznek emberek], annak ellenére, hogy tekintélyes mennyiségű bizonyítékkal került szembe.” Más szóval, ha a tények nem felelnek meg az előnyben részesített elméletnek, akkor e tényeket – akár tekintélyes mennyiségüket is – félre kell tenni.
Ez alátámasztja azt a nagyon lényeges gondolatot, amelyet Az emberi faj rejtélyes eredetében szeretnénk hangsúlyozni: a tudományos világban létezik egy tudásszűrő, ami kirostálja a nem szívesen látott bizonyítékokat. A tudásszűrés e folyamata nagyon jól működik egy jó évszázad óta, s a mai napig is folytatódik.
A tudásszűrés általános folyamatán kívül a közvetlenebb elnyomás eseteire is van példa.
Az 1950-es évek elején Thomas E. Lee, a Kanadai Nemzeti Múzeum munkatársa fejlett kőeszközöket talált a sheguiandah-i jégkorszaki üledékekben, az északi Huron-tavon lévő Manitoulin-szigeten. John Sanford geológus, a Wayne Állami Egyetem tanára vitába szállt azzal a feltételezéssel, hogy a legidősebb sheguiandah-i eszköz legalább 65 000 vagy esetleg 125 000 éves. Akik az észak-amerikai őstörténelem elfogadott nézeteit vallják, azok számára ezek a korok elképzelhetetlenek. A feltételezések szerint az ember először 12 000 évvel ezelőtt vándorolt át Szibériából Észak-Amerikába.
Thomas E. Lee így panaszkodott: „A hely felfedezőjét [Lee-t] köztisztviselői állásából hosszas munkanélküliségbe üldözték; publikációit letiltották; bizonyítékait számos kiemelkedő szerző elferdítve írta le…; tárgyak tonnáit süllyesztették el a Kanadai Nemzeti Múzeum tárolóiban; a Nemzeti Múzeum igazgatója, aki felvetette, hogy monográfiát ír a helyszínről, szintén elveszítette az állását, és számkivetetté vált, mivel nem volt hajlandó elbocsátani a felfedezőt az állásából; a presztízs és a hatalom hivatalos pozícióit vetették be, hogy a hat sheguiandah-i példány, amely még nem volt biztonságban, az ellenőrzésük alá kerüljön; a lelőhely területén pedig turistaközpontot létesítettek. … Shegui-andah kényszerű, kínos beismerését jelentette volna annak, hogy az értelmiségi elit nem tud mindent. Szinte minden könyvet újra kellett volna írni e témában. Ezért meg kellett semmisíteni. És meg is semmisítették.”
Az emberi faj rejtélyes eredete második részében áttekintjük azokat az elfogadott bizonyítékokat, amelyeket általában az emberi evolúció jelenleg uralkodó elméletének alátámasztására szoktak használni. Főleg az Australopithecus helyzetét vizsgáljuk meg. A legtöbb antropológus egyetért abban, hogy az Australopithecus emberős volt, majomszerű fejjel és emberszerű testtel, és két lábon, ember módjára járt, emberi testtartással. Más tudósok azonban egy gyökeresen eltérő Australopithecus-szemlélet mellett vonultatnak fel meggyőző érveket. E kutatók szerint az Australopithecus-félék erősen majomszerűek voltak, részben fák ágai közt lakó élőlények, akiknek nem volt közvetlen kapcsolatuk az emberi evolúciós láncolattal.
A második részben többek között arra is kitérünk, hogy primitív hominidák és anatómiailag fejlett emberi lények esetleg nemcsak a távoli múltban léteztek egyidejűleg, hanem a jelenben is. Az elmúlt században a tudósok olyan bizonyítékokat gyűjtöttek össze, amelyek arra utalnak, hogy emberszerű teremtmények, amelyek emlékeztetnek a Gigantopithecusra, az Australopithecusra, a Homo erectusra és a neander-völgyi ősemberre, még mindig élnek a világ egyes vadonjaiban. Észak-Amerikában sasquatch-nak, Közép-Ázsiában pedig almasznak hívják őket. Afrikában, Kínában, Délkelet-Ázsiában, Közép-Amerikában és Dél-Amerikában más neveken ismertek. Néhány kutató összefoglaló elnevezésként a „vadember” szót használja rájuk. Tudósok és orvosok is jelentették, hogy láttak élő, illetve halott vadembereket, valamint lábnyomokat. Sok ezer jelentést vettek már jegyzékbe: vadembereket látott egyszerű emberek beszámolóit, továbbá a történelmi feljegyzésekben talált hasonló jelentéseket.
Richard Thompson és jómagam a Bhaktivedanta Institute tagjai vagyunk, amely a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének egy olyan ága, amely azt tanulmányozza, hogy milyen kapcsolatok, összefüggések vannak a modern tudományos világ és India védikus irodalmának világképe között. A védikus irodalomban az a felfogás tükröződik, hogy az emberi faj nagyon ősi. Azzal a céllal, hogy módszeres kutatómunkát végezzünk az ember ősiségével kapcsolatos tudományos irodalom területén, a védikus gondolatot egy olyan elmélet formájában fejeztük ki, mely szerint a különböző emberszerű és majomszerű lények hosszú időn át léteztek egymás mellett.
Az, hogy teoretikus nézetünket a védikus irodalomból merítettük, nem csökkentheti e mű értékét. Az elméletválasztás számos forrásból eredhet – meghatározhatja egy személyes inspiráció, egy előző elképzelés, egy barát tanácsa, egy film stb. Ami igazán számít, az nem a teória forrása, hanem az, hogy magyarázattal tud-e szolgálni megfigyeléseinkre.
* * *
Sríla Prabhupáda: A Föld kerülete huszonötezer mérföld; átkutattad az összes kőzetréteget és a talajt az egész Földön? Mindenütt végeztél ásatásokat?
Tanítvány: Nem.
Sríla Prabhupáda: Ezért az első vádpontunk Darwin ellen a következő: azt mondja, hogy nem voltak emberi lények millió évekkel ezelőtt. Ez nem tény. Látjuk, hogy ma az emberi lények együtt léteznek más fajokkal, és ebből arra kellene következtetnünk, hogy mindig ez volt a helyzet. Mindig jelen volt az emberi élet. Darwin nem tudja bebizonyítani, hogy nem volt emberi élet több millió évvel ezelőtt. (…)
Én pedig azt mondom, hogy nem tanulmányoztad az egész világot. Megvizsgálta Darwin a bolygó összes kontinensét? Lement a tengerek legmélyére, és feltárta ott a Föld rétegeit? Nem. Tehát tökéletlen a tudása. Ez egy relatív világ, és itt mindenki relatív tudás birtokában beszél. Ezért kellene egy olyan személytől tudást szereznünk, aki nincs ezen a relativitáson belül.
Michael A. Cremo
forrás: http://kutatokozpont.hu/