Központi csillagunk fényes “mosolyát” kapta lencsevégre az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) napfigyelő műholdja 2011. augusztus 2-án, a Solar Dynamics Observatory (SDO), amely a napfoltokat fotózta – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
A napfoltok hőmérséklete közel 2000 Celsius-fokkal alacsonyabb, mint a napfelszín többi részéé. Ily módon a foltból érkező hőmérsékleti sugárzás intenzitása csupán negyede a nyugodt napfelszínének, ezért látni ezeket a területeket sötétnek, noha valójában vakítóan fényesek. A napfoltok többnyire kör alakúak, de gyakoriak a szabálytalanok is. Egy nagyobb napfolt átmérője körülbelül a Földével egyezik meg. A napfolttevékenységet központi csillagunk hihetetlenül erős mágneses tere befolyásolja. Hatására a Nap pólusai 22 évente cserélődnek meg, ezek határozzák meg a napfolttevékenység 11 évente jelentkező aktivitási maximumát.
A műhold tizenegy felvételén a napfoltok széles “vigyorba” rendeződnek. A képek egyazon időben, de különböző filtereken keresztül, s így különböző hullámhosszokon készültek. Az eljárásnak köszönhetően a felvételek különböző hőmérsékleti sávokat jelenítenek meg, amelyek kezdve a csillag felszínétől a koronáig a naplégkör rétegeinek felelnek meg.
(forrás: MTI)