Interjú Dr. Daubner Béla pszichiáterrel

„Ember, ismerd meg önmagad!” Ez a Delfoi Jósda bejárata feletti tanács, figyelmeztetés – ki minek tekinti – ilyen sokáig kézlegyintéssel elintézett ajtó. Amikor rájövünk, hogy az önismeret feladata nem tulajdonságaink számbavétele, hanem út, amelyen járnunk lehet, vagy kellene, már nem merül fel a kérdés, érdemes-e kipróbálni. Dr. Daubner Béla pszichiátert először mégis arról kérdeztem, mit válaszolna annak, aki eljátszik a gondolattal, hogy belépjen-e saját belső világának labirintusába…

– Aki ezt a kérdést felteszi, az már eleve bele se kezdjen. Ez a kérdés úgy értelmetlen, ahogy van, mert valamiféle anyagi értékrendet feltételez.

– Az embernek az az egyetlen dolga, hogy fejlődjön. Itt nem lehet üzletet kötni,hogy például: három évig rádzsa jógázok, aztán a befektetés megtérül és megvilágosodok. Bár az ezt ígérő “beavató kurzusok” némelyike három héttel,vagy három nappal is beéri… Mindez a vicc kategóriájába tartozna, ha nem volnának, – méghozzá elég sokan – akik bedőlnek. A fogyasztói társadalomnak nincs szüksége önmagán dolgozó emberre, sőt azt mondanám: ahhoz, hogy valaki a fogyasztói társadalom tagja legyen, föl kell adnia “ember”-lényegét.

– A személyiséget – hál’ Isten – nem lehet egy-két módszerrel átalakítani. Akkor aztán tényleg vége lenne az emberiségnek. A személyiség az egész életen keresztül alakul. Mostanában divatos “szellemi út” megjelöléssel illetni a köztudatban is megjelenő transzperszonális (személyiség közötti) pszichológiai technikákat, mint amilyen az úgynevezett “lélegeztetés”. Ezek a gyors sikereket ígérgető tréningek jobb esetben üres kézzel bocsátják el a hiszékenyeket. Aki ezen az úton rövidesen látványos sikert helyez kilátásba, az figyelmen kívül hagyja az alapvető tényt: az egót csak akkor lehet lebontani, ha már kiépítettük. Az amerikai menedzser módszerekkel folytatott üzletelés most a tárggyá tett szellemi áruval folyik.

 Ha mindez porhintés, mégis mivel magyarázható a hétvégi gyorstalpaló megvilágosodások népszerűsége?

– Aki időt, pénzt és energiát szán rá, az nemigen vallja be magának, hogy dolgavégezetlen távozott. Inkább élethazugságba menekül. Ha még csak azt beszéli be magának, hogy találkozott a szellemi világ lényeivel, talán néhány ezer, tízezer forintja bánja és a helyben járással, vagy a hátramenettel elvesztegetett ideje. Aki rádöbben, hogy még egy elemi szellemi gyakorlatot sem tud maradéktalanul végrehajtani, annál talán ez már nem volt kidobott pénz.Tényleg fáradozott magán. Minden ember – aki veszi a fáradságot, és keresni kezdi önmagát – kollektív tudattalanjából ható impulzusokra reagál. Ezt az igényt lovagolják ma meg üzleti okokból, ám ezek a “boldogságkurzusok” csak látszatra elégítenek ki bárkit, sokszor megalázóan nevetséges módon.Őrangyallal találkozni, aki csiklandozza a bokánkat… ez már – már arcpirító önbecsapás. Nem ott kezdődik a gond, hogy valaki meditál, és élménye adódik,hanem az, hogy mit hisz minderről. A szellemi út véleményem szerint csak a mester – tanítvány viszonylatában képzelhető el. A mester – szerepe szerint -vezető, ő már előrébb jár. Természetesen nincs az út végén – mert akkor istenné vált volna -, de már ismeri a buktatókat és képes segíteni a többieknek. Ez nem iktatható ki, mert ha valaki a szubjektív élmény rabja lesz, könnyen pszichotikussá válhat.

– A “titkos tan” korántsem azt jelenti, hogy azt eltitkolták, és aki hozzájut, receptet kap az isteni világhoz. A titkos tan megnevezés azt jelenti: ha valaki bizonyos szellemi úton járva elérkezik bizonyos szintre, akkor válik időszerűvé számára az útbaigazítás. Ha mindent kiterítek, elérhetővé teszek, akkor hová lesz a fokozatosság, az egymásra épülő rend elve?! Nincs értelme böngészni az ezoterikus tanításokat. Lassan kiadták már valamennyi kultúra titkos tanait, és a világ föléli több ezer éves szellemi termékeit, és videofilmen, CD-n teszi közszemlére. Ez mégis mind elértéktelenítődik, mert fogyasztói szinten reked meg. A Képes Bibliának szinte alig van üzenete, holott a Szentírás mélységeinek feltárása életre szóló feladat lehet. Ez hosszas szellemi tevékenység. Így, ha valaki kimondja: “ezotéria”, minden egyes alkalommal értelmeznem kell a szót.

– Azért vannak még előtte más igények! Ilyen a stabilitás, a biztonság. Pontosan ezt használja ki a reklám, hogy például “miként legyek sikeresebb, hogy nézzek ki jobbam a tükörben, hogyan fényesedjen jobban az agyam”. Az embert a fogyasztói társadalom eszméje mára odáig vitte, hogy biztonságérzetét az adja, ha árut fogyaszt. De én ezt nem nevezném emberhez méltó színvonalnak.

– A pszichoterápia és a szellemi út két – egymással össze nem keverhető – dolog. Ha pszichoterápiát folytatok, akkor egót fejlesztek. Az önismeret – meglátásom szerint – azt jelenti, hogy felismerem az egómat, az Én-tudatomat. Amikor ezt megfelelő mélységben megvalósítottam, akkor találkozom a Selfemmel, az igazi lényegiségemmel. Ezt az utat képtelenség lenne bármire fölcserélni. Ezért amikor valaki fejlődni szeretne, az önismeretnek úgy kell mélyülnie, hogy kifejlődjön belőle a teherbíró személyiség. Az illető csakis ekkor terhelhető meg gyakorlatokkal, ami egészen más jellegű is lehet. De a cél mindvégig egy: a személyiség fejlődése. Az emberlét ebben különbözik minden más létformától,nevezetesen: lehetőséget ad a fejlődésre.

– Az egoista a fejletlen egójú ember. Ő még nem érte el azt a fejlettséget,amelynek birtokában a szabad akarat adottságát használva teljesedik ki. Az ember felelőssége sohasem iktatható ki. Ha valaki nem használja ki, hogy az emberlétben valóban emberré válhat, az is döntés. Ő akkor a pótcselekvésbe merül. Aki felismerte saját magáért való felelősségét, annak nyújtanak aztán valamit az úgynevezett lehozott tanítások, amilyen a Védákban megfogalmazott szellemi kincs, hogy a legősibb ismert hagyományt említsem. De ugyanígy lehozott tanítás az Antropozófia, ami századunkban jelent meg.

– Módosult tudatállapotban hozzáférhetővé válnak olyan tudások, amelyek nem azonosak az életút során megtanult dolgokkal. Olyasmikről van szó, amik kiállták az idő próbáját, működőképességük kétségtelen, ugyanakkor olyan igazságok, amelyek nem érthetőek meg pusztán logikai úton és tudományosan aligha vizsgálhatóak. Mégis egyénileg megélhetőek. Úgy gondolom: azok a szellemi hitrendszerek – ide tartoznak az istenek, a félistenek viszonylatai és sorolhatnám még, mi minden – ami formájában vallássá állt össze, mindezek  bennünk lévő archetípusok kivetülései. Persze mindig adott társadalmi közegben nyilvánulnak meg. Ha igazságot tükröz, akkor vallás lesz belőle, jól követhető,sokféle élethelyzetben eligazodást nyújtó tanítás. Az azonban lényeges, hogy kezdetben egyazon hitrendszerben induljunk el. Az igazi tanítások felsőbb lépcsőfokokon találkoznak, de az előkészítő szinten fontos meghatározni:keresztény, buddhista, kabbalista, szúfi, hindu vagy más emberképről gondolkodok. Akkor nem fogom – mondatokat kiragadva – összekutyulni az egyébként tiszta rendszereket.

– A keresztény misztikus iskolák sem dolgoztak más módszerekkel. Az egyházak, mint hatalmi intézmények mindig is szembekerültek misztikusaikkal. A tapasztalás felette áll a dogmának és a teologizálásnak. A paradoxon az analógiás gondolkozás megszülését segíti elő. Ez a fajta gondolkodásmód módosult tudatállapotban válik lehetségessé. Például a zen buddhizmus alaptétele szerint a paradoxon – és a paradoxonoknak is van lépcsőzetessége -tudatváltozást segít elérni. A praxis miatt azonban nem utasítják el a buddhista alaptételeket. Itt látszik nagy különbség a keresztény vallások és a keleti vallások között. Buddha azt mondta: “Kelj át a folyón, hagyd ott a csónakot és menj tovább”. Csónak a dogma, a módszer, de csónak maga az egó is. A buddhizmus gyakorlati technikájára csak addig van szükségünk (ha ezúttal ebben a hitrendszerben gondolkodunk), amíg az fejlődésünket szolgálja. Úgy gondolom, akkor élem meg a Selfet – valódi, isteni önvalómat – ha az egót tágítom. Elérkezik a pillanat, amikor átléphetek a Selfbe, amikor az egó már felesleges teherré válik, amit tanácsos a folyóparton hagyni.

(forrás: Haller Szilveszter)